Kereső
Polyák Ferenc fafaragó munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség

Földműves családból származott, Matkón az "öreg iskolába" és Kecskeméten a Piarista gimnáziumba járt. Meghatározó élményeket szerzett a pásztorkodás és más mezőgazdasági munkák végzése során. Végzett néprajzi gyűjtéseket,népi együttest szervezett, szakkört vezetett, fafaragást tanított. Gyermekkora óta foglalkozott fafaragással, először a mindennapi használati tárgyakat díszítette, később már szobrokat és domborműveket is faragott. Baltával és vésővel dolgozott, a keményebb fafajtákat kedveli (di…

Orosz László irodalomtörténész munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség

Beregszászon érettségizett, majd az Eötvös Collegium tagjaként Budapesten végezte az egyetemet. Első írásai az Illyés Gyula által szerkesztett Válaszbanjelentek meg. 1948-tól Kecskeméten magyar-latin szakos gimnáziumi tanár. 1956-ban a Forradalmi Bizottság tagja. Az 1956-os forradalom szellemi előkészítésének vádjával 8 hónap előzetes letartóztatás után, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, s 3 évre megfosztották a katedrától. 1961-től taníthat újra a kecskeméti Katona József Gimnáziumban.

Fő kutatás…

Leskowsky Albert hangszerész, képzőművész, múzeum alapító munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség
Tiszaalpáron született, 1950. augusztus 4-én. Családja lengyel eredetű. Tanulmányait Kecskeméten a Czolner téri Általános Iskolában, Szent Imre Általános iskolában, majd a Katona József Gimnáziumban folytatta. 1968 és 1974 között szakmai tanulmányait Németországban végezte, 1974 és1979 között a Katona József Múzeum dolgozója volt.
A gyűjteményt 1979-ben alapította Leskowsky Albert, aki a '70-es évek vége felé a Német Demokratikus Köztársaságban kalandos éveket töltött, ahonnan rengeteg hangszeres…
Buda Ferenc munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség

Buda Ferenc (Debrecen, 1936. november 3. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító. Az Írószövetség Duna–Tisza-közi csoportjának titkára.

Egyetemi tanulmányait az Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv- és irodalom szakán kezdte 1955-ben nappali tagozaton, majd levelező tagozaton fejezte be 1968-ban.

1955-től jelentek meg versei. 1957-1958 között három verse miatt börtönbe került. 1958-1963 között a Chinoinban segédmunkásk …

Tóth László (sakkozó) munkássága
2014. december 8.
sport

1895. május 17-én látta meg a napvilágot Kecskeméten a Vágó utca 15. számú házban egy nyolc gyermekes családban. Anyja napszámos, apja kőműves volt. Tehetségét és szorgalmát értékelve, tanulásához a Kecskeméti Református Főgimnázium nyújtott segítséget, ahol széles érdeklődési körét is megalapozták kitűnő tanárai.
1911-ben a Magyar Sakkszövetség alakuló ülésén az akkor 16 esztendős diákból buzognak a tervek, a túlfűtöttség már akkor ráirányítja a figyelmet az ifjúra, aki elsősorban nem maga akar …

Alföldy Jenő irodalomtörténész, tankönyvírói, kritikusi munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség

A legsikeresebb felsős tagozatos irodalom tankönyvek (5-8. Nemzeti Tankönyvkiadó, mai nevén Nemzedékek Tudása Kiadó) szerzője. A 90-es évek óta nemzedékek sokasága nőtt fel tankönyvein - kecskeméti és országos viszonylatban egyaránt.

Nélkülözhetetlenek tanárnak diáknak tankönyvi segédletei is: pl. irodalmi fogalomtár. A jelenlegi oktatási kormányzat is elismeri e tankönyveket, szerepelnek a választható tankönyvek listáján. Tankönyvírói munkájáért elnyerte az Érdemes Tankönyvírói kitüntetést.

A 60-…

Dobozi Eszter írói - költői - szociográfusi tevékenysége
2014. december 8.
kulturális örökség

Dobozi Eszter 1978 óta folyamatosan jelen van az irodalmi életben publikációival, köteteivel. Több műfajban is jelentőset alkotott. Ír verset, regényt, szociográfiát, esszét, tanulmányt, kritikát recenziót. Eddig 10 kötete jelent meg. Ebből 6 verses kötet, 2 regény, 2 szociográfia.

Műveit a legrangosabb irodalmi folyóiratok közlik. Irodalmi tevékenységéért gyakran részesült elismerésben.

- Bács-Kiskun megye művészeti díja,

- Szakmai szervezetek díjai: Pilinszky díj, 1995-ben szociográfiája az Év kö…

Kecskemét Táncegyüttes munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség

A Kecskeméti Táncegyüttes a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft. fenntartásában 1976 óta működik. A Táncegyüttes több évtizedes hagyományőrző tevékenysége révén csaknem 3000 fiatal ismerhette meg népművészetünk értékeit és a Kárpát-medence népzenei és néptánc kincsét.

A táncegyüttes sok száz fellépéssel és bemutatóval öregbítette Kecskemét hírnevét, ápolta a hírős város hagyományait, ill. okozott örömet lakóinak és nagyoknak egyaránt.

A táncegyüttes a Kárpát-medence magyar é…

Id. Szappanos István festőművész munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség

Idős Szappanos István 1923. július 4-én született Kecskeméten, és városunkban is hunyt el, 1999. november 22-én.

Középiskolai és jogakadémiai tanulmányait a nagyhírű Református Kollégium iskoláiban végezte.

"Az akkor már híres református gimnáziumban kapta meg széles műveltségét, no meg Csikós Tóth Andrástól az akvarellfestés szeretetét."

Fia, Szappanos István szerint  édesapja ízig-vérig plein-air festő volt, munkáit mindig a természetben készítette.

Elsősorban akvarellek kerültek ki a kezei közül.…

Ulrich Gábor képzőművész, animációs rendező, művészeti pedagógus munkássága
2014. december 8.
kulturális örökség

1967-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a Kecskeméti Főiskola vizuális nevelés szakán, az Iparművészeti Egyetem tipográfus szakán , valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében végezte. 1992 óta szabadfoglakozású tervező grafikus. 1994-től 2001-ig óraadó tanár a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán. 2002-től a Kecskemétfilm Kft.-nél készít filmeket. Munkáinak középpontjában az emberi test organikus struktúrái állnak…