Szappanos István festőművész, főiskolai tanár 1945-ben született Kecskeméten. Az évszázadok óta Kecskeméten megtelepedett, és a város életében kiemelkedő szerepet játszó Szappanos család egyik tagja, Szappanos István (1818-1917) ügyvéd, politikus, lapkiadó, főszerkesztő dédunokája. Édesapja idősebb Szappanos István (1923-1999) jeles akvarellfestő volt, akinek munkásságát már őrzi a Kecskeméti Települési Értéktár.

A rajz iránti vonzalma korán jelentkezett, így érettségije után 1964 és 1968 között Szegeden folytatta tanulmányait, az akkori tanárképző főiskolán rajz-földrajz szakon. Fischer Ernő, Winkler László és Cs. Pataj Mihály személyében kitűnő mesterei voltak. Később diplomát szerzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola Rendkívüli Rajztanárképző Tagozatán, majd a József Attila Tudományegyetem pedagógia szakán is. 1968 óta tanított. 1977-től 2002-ig a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola oktatója, tanszékvezető tanára volt. Vizuális pedagógiából könyveket írt, a nyolcvanas évektől oktatófilmeket készített. A tanárság és az alkotóművészet két független hivatás, ám Szappanos István életművével egységet tudott teremteni e két szakma között. Egyaránt nevelt tanítókat, és keze alól kerültek ki olyan fiatalok is, akik a képzőművészetet választották hivatásuknak.

A táj az európai festészetben az egyik legmeghatározóbb téma. Szappanos István ízig-vérig a magyar tájak festője. Olajjal, pasztellel, akvarellel dolgozva elsősorban a táj szépségeit vizsgálja, ábrázolja. Művészetében a költőiség és a drámaiság megjelenítésére egyaránt képes. Festményeit a színek egyedi elevensége jellemzi. Szappanos István kedveli a dús, mély, összetett színeket. Különleges a festőtechnikája is, festményein jellemzően festőkéssel rakja fel az egyes rétegeket. Természetelvű festészetében döntő szerepet kapnak a látványélményekből fakadó belső képek.

„A környező világban tapasztalható hangzavarból én a csendet szeretem. Bennem belül mindig is béke volt és ezt a békét keresem a természetben, a mikrovilágban és a természetben megjelenő absztrakciókban. A festői alapállásban persze vannak tudatos elemek, de az ösztönös érzékenység a döntő. A kép belső fénye, a színek átlagon felüli érzékenysége és együtthangzása.” - vallja ars poeticájában.

Rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi tárlatokon. Számos könyvet is illusztrált. Vizuálpedagógiai tankönyvéből és jegyzeteiből tanulnak a főiskolai hallgatók. Tagja a Szabad Képző és Iparművészek Országos Szövetségének, Kecskeméti Képzőművészek Közösségének és a Műhely Művészeti Egyesületnek. Az izsáki alkotótelep művészeti vezetője. Műveit több hazai és külföldi múzeum és gyűjtemény őrzi. A kezdetektől résztvevője a város és a megye képzőművészeti életének, 20 évig vezette a Fényes Adolf képzőművészeti szakkört, művésztelepek rendszeres résztvevője. Művészeti versenyeken, pályázatokon gyakorta tagja vagy elnöke a szakmai bíráló bizottságoknak.

Számos szakmai elismerés birtokosa, amelyek közül fontos számon, tartani a Székely Bertalan-díjat (1986), a Magyar Felsőoktatásért-díjat (1992) és a Katona József-díjat (1999), a Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozat (2015) kitüntetést.