Kecskeméten született 1910. február 10-én. Édesapja id. Orbán Nándor a helyi Polgári Leányiskola köztiszteletben álló igazgatója volt, édesanyja Viller Gizella ugyanitt tanárnő. 1916-1920 között az elemi iskolát végezte el. Diákként sorozatban nyerte a mezei futóversenyeket. Ezután a kecskeméti Piarista Gimnáziumba került, ahol 1928-ban érettségizett. Édesapja biztatására több sportággal ismerkedett meg, kedvet érzett a lövészethez is. 

A katonai pálya vonzotta, ezért a 18 éves fiatalember jelentkezett a Ludovika Akadémiára, azonban nem vették fel. A sikertelen felvételi nem keserítette el, másodszorra sikerrel járt. 1928-29-ben egy évet szolgált mint karpaszományos a kecskeméti tüzértisztes iskolában. 1933. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. Ludovikás évei alatt próbálkozott az ökölvívással, de az öttusánál maradt. 1933. augusztusától 1934. októberéig a kecskeméti 5. tábori tüzérosztályhoz került mint szakaszparancsnok. 1934. októberétől 1936. augusztusáig Budapesten az I. tábori tüzérosztálynál segédtisztként szolgált. 1936-38. között Örkényben a Vitéz Lovagló- és Hajtótanárképző Iskolában tanult. 1936-ban a téli edzőtáborban Galyatetőn futóedzésen az egyik társa tréfából elgáncsolta, porcleválást szenvedett el. Ennek ellenére a berlini olimpián öttusában ötödik helyezést ért el.

1938-ban Kecskeméten feleségül vette Virágháthy Zsófiát.

1940-ben részt vett az észak-erdélyi bevonulásban. 1942. március 27-én indult a keleti frontra hadosztályával. Az orosz harctéren Kurszk és Voronyezs környékén a szovjet vonal áttöréséért, majd a Tim melletti harcokban nyújtott kiváló teljesítményéért és vitéz magatartásáért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon és kardokkal kitüntetést érdemelt ki. Ezt követően a Don-kanyarban harcolt. Itt hősiességével tűnt ki társai közül. Egy esetben az ellenséges harckocsira felugrott, és kézigránáttal azt harcképtelenné tette, miközben több helyen megsebesült a szilánkoktól. Ezért a tettéért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje hadiszalagon és kardokkal kitüntetést kapta.

1944. októberében az új-aradi hídfőben vívott kemény csata során mutatott újabb hősiességéért felettesei Signum Laudis hadi szalagon kitüntetésben részesítették. A későbbiekben a Battonya, Mezőhegyes, Csongrád, Gátér, Kecskemét vonalon harcolt és parancsnoksága alatt a Balaton északi partján, majd a Muraközön át a Dráva völgyébe visszavonulva a háború befejezéséig harcolt. 

1945. május 7-től szeptember 15-ig volt bolgár, majd szovjet fogságban Jánosházán és a celldömölki fogolykórházban. 1947-ben személyi tartalékállományba, majd 1948-ban nyugállományba helyezték. 

A háború után vívóedzőként szeretett volna elhelyezkedni Nagykanizsán, de mint egykori horthysta tisztnek ezt nem engedélyezték neki. 1948-1951 között fuvaros volt, szódás kocsisként dolgozott. 1951 végén a kitelepítés elől Balatonfenyvesre költöztek, ahol folytatódott hányattatása. Volt cikóriaszerződtető ügynök, kubikos, vasútépítő munkás. A létfenntartási nehézségek ellenére a sporttal való kapcsolatát nem veszítette el, amely egyben a túlélési lehetőséget is jelentette számára. 

1954-55-ben vízimentő tanfolyamot végzett, majd Budapesten úszómesteri és öttusa edzői vizsgát tett. 1955-ben sportszervezői állást kapott Bábolnán, majd Somogysásdra került az Állami Verseny Tenyésztelep ügető méneséhez idomárnak. A korábban kiselejtezett lovakat versenyekre készített fel. Javaslataival, újszerű elgondolásaival hozzájárult ahhoz, hogy az általa idomított lovak közül több lóval nemzetközi versenyeken kitűnő eredményeket értek el. 

1956-ban Nagykanizsa nemzetőr parancsnoka volt. Jórészt neki volt köszönhető, hogy a városban véres atrocitások nem történtek. Ennek ellenére 1957. január 31-én őrizetbe vették és a városi bíróságon 15 év börtönbüntetésre ítélték. Az ítéletet 1958. január 24-én a fellebbezési tárgyaláson 10 évre csökkentették. 1963-ban, hat évnyi raboskodás után közkegyelemben részesítették. 

1964-ben megbízták a siófoki lovasiskola vezetésével. 1965-ben elindult az öregfiúk öttusaversenyén, ahol együtt versenyzett régi barátaival és a közel húsz évvel fiatalabb olimpiai bajnokokkal. Majd ő vezethette a Tokióba induló öttusa válogatott utolsó edzését. 

Győrbe került, ahol edzősködött, vívást, lövészetet oktatott, de nem hagyták kibontakozni. Ezért 1970-ben Budapestre költözött, ahol edzősködött, de egy koholt vád miatt elbocsátották. 1972-ben nyugdíjba ment és a Nemzeti Galériában dolgozott teremőrként. 1976-ban leukémiás lett, sokáig küzdött a betegséggel, végül 1981. február 10-én, 71. születésnapján halt meg. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra a 44/2-1-9-es sírhelyen.

 2019. februárjában Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Szablyavívó Iskola emléktáblát állított Orbán Nándor emlékére a Messzi István Sportcsarnokban.