Református Ókollégium
A nemzeti érték adatai
Érték megnevezése
Református Ókollégium
Fellelhetőség helye
Kecskemét, Kálvin tér 1.
Kategória
épített környezet
Értéktárba való felvétel dátuma
2014. március 4.
Hivatalos weboldal
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/2244
Információk forrása
Magyarország Műemlékjegyzéke, Bács-Kiskun megye.
A nemzeti érték leírása

Épült 1830-34 között klasszicista stílusban Csatlakozó beépítésben álló, téglalap alaprajzú, kétemeletes, kontyolt nyeregtetős épület. Utcai homlokzatán széles középrizalit, a földszint fölötti két emeletet átfogó, füzéres díszítésű, ión pilaszterekkel, a főpárkány fölött évszámos attikával: 1830. A középrizalit középtengelyében félköríves záródású főbejárat, mellette az egykor itt tanuló Jókai Mór emléktáblája, továbbá két oldalbejárat. A földszinti és az első emeleti ablakok fölött félköríves szemöldökpárkány. Az udvari homlokzaton kőkonzolos, kovácsoltvas korlátos függőfolyosók, a második emeletiek: 1864 (Gáspár Mihály műlakatos). Kéttraktusos elrendezésű földszint, boltozott helyiségekkel, az emelet egytraktusos elrendezésű, síkmennyezetes helyiséggel, részben átépítve. Kapualja dongaboltozatos, falán a korábbi, 1753-ban emelt kollégium vörös mészkő emléktáblája. Épült 1830–1834 között (építész: Hofrichter József, kivitelező: Fischer Ágoston). Második emelete csak 1864 után készült el A Magyarország Műemlékjegyzékében szereplő épület.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett
Kecskemét impozáns, meghatározó jelentőségű épülete. A Magyarország Műemlékjegyzékében szereplő épület.
Képek