Kereső
Magyar Naiv Művészek Múzeuma
2014. október 1.
kulturális örökség

A Magyar Naív Művészek Múzeuma egy közel 300 éves, jellegzetesen alföldi épületegyüttesben kapott helyet. 1976-ban nyílt meg a gyűjtemény. Az országban egyedülálló, nemzetközi hírű muzeális intézmény. Moldován Domonkos, a Magyar Nemzeti Galéria és a Népművelési Intézet gyűjteményei kerültek ide. Képek, szobrok együttese, elszigeteltségben élő emberek alkotásai, az 1934-től napjainkig terjedő időszakból.

Kecskeméti Arborétum fa- és cserjegyűjteménye
2014. szeptember 3.
természeti környezet

62 ha-os fa és cserje gyűjtemény, melynek telepítése 1986-ban kezdődött. A telepítést végezte és máig is a terület kezelője - fenntartója a KEFAG ZRT.

Közel 1000 féle növény található itt, valamint a Mária kápolna, Árpádházi Magyar Szentek Szobor sétánya, Kegyeleti Emlékhely, tornapálya és gyermekjátszótér.

Morzsoltkás kovásszal készülő fehér házi jellegű kenyér
2014. szeptember 3.
agrár- és élelmiszergazdaság

Házi jellegű kenyér Morzsoltkával

Más elnevezések: morzsoltkával készült, házi jellegű kenyér, kovász maggal készült, házi jellegű kenyér

Változatok: kerek, tetején keresztben vágott vagy hosszúkás, vekni alakú

Általános besorolás: búzalisztből készült kenyér

Különleges egyedi jellemzők: aromás, étvágygerjesztő ízű, hosszú ideig mintegy 7 napig fogyasztható búzakenyér. Kiemelkedő jellemzőit készítésmódjának köszönheti: a hosszabb kovászérésre visszavezethetően az aromák kialakulása teljesebb, az öre…

Magyar Népmesék rajzfilmsorozat
2014. szeptember 3.
kulturális örökség

A rajzfilmsorozat ötlete Mikulás Ferenc stúdióvezető fejében fogant meg. A tervező, rendező, szakértő Jankovics Marcell volt. A Magyar népmesék (1977-től) felejthetetlen népmesei történeteket dolgoz fel ötletesen és a mesék eredeti humorát egy kis képi humorral szövi át. A Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének egyik legnagyobb sikere, mely a hazai rajzfilmgyártás aranykorából való. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat létrejöttéhez hozzájárult az idő szelleme, mert akkoriban felkapottá…

Univer - Erős Pista
2014. szeptember 3.
agrár- és élelmiszergazdaság

A második legkedveltebb paprika készítmény a piacon. Különlegessége, hogy durvára darált paprikát tartalmaz, így a termék íze mellett annak esztétikai értéke is szerepet kap. Az Erős Pista kizárólag erős fűszerpaprikát tartalmaz.

A Kecskeméti Csörömpölők Együttes
2014. szeptember 3.
kulturális örökség

Az együttes 2006 decemberében alakult azzal a céllal, hogy élményt adjon, szórakoztasson, valamint a maradandónak érzett értékeket (a zene szeretete, a tánc közösségformáló ereje, a mese varázsa) megtartsa és továbbadja. Műsoraikkal szeretnének minél több helyen, minél több gyerekkel és szülővel megszerettetni a zenét, a táncot, és a mesét.

Évek óta számos óvodában, iskolában, gyermekeknek szóló rendezvényen megfordultak. Sok tapasztalattal gazdagodtak és nem egy esetben barátokra is szert tettek…

Népi Iparművészeti Gyűjtemény
2014. szeptember 3.
kulturális örökség

Az intézmény három évtizedes fennállás alatt több ezer darabos népi iparművészeti gyűjteményt hozott létre, amely tartalmazza a népi iparművészetnek mind az öt ágát: faragó, fazekas, hímzés, szövés, népi kismesterségek.

A gyűjtemény a magyar lakta területekre is kiterjed, országosnak tekinthető. A gyűjteményt kiegészíti a kalotaszegi gyűjtemény, a kecskeméti Leviczky gyűjtemény is.

Ez a gyűjtemény jelentős néprajzi anyag.

Dr. Szekér Endre életműve
2014. szeptember 3.
kulturális örökség

Szekér Endre irodalmár. 1973-ban doktorált nyelvészetből, 1960-1991 között tanított a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban, 1991-től a Református Gimnáziumban. A Forrás folyóirat egyik alapítója - 1969-től főszerkesztő. A Katona József Társaság és a TIT tagja.

Magyar Fotográfiai Múzeum Gyűjteménye
2014. szeptember 3.
kulturális örökség

1991 óta folytatják önállóan tevékenységüket a volt ortodox zsinagóga épületében. Fényképek mellett gyűjtik a fotográfiai technikai háttéreszközöket is. Több mint 1 milliós gyűjteményben a legrégebbi darab 1840-ből származik, s olyan fotósok képei szerepelnek benne, mint André Kertész, Kepes György, Robert Capa, stb.

Tóth Menyhért életműve
2014. szeptember 3.
kulturális örökség

Tóth Menyhért a Képzőművészeti Főiskolán végzett. Megtanulta a naturalista, impresszionista, kubista, konstruktivista stílus ecsetvonásait. Nem szakadt el a figurális ábrázolástól. Archaikus és néprajzi motívumokat is alkalmazott. Műveinek döntő hányada halála utána a kecskeméti múzeumba került.