1943. augusztus 14-én született El-Barazinban, Szíriában, 1967 óta él Magyarországon.
1968 óta foglalkozik fényképezéssel, és szerepel országos csoportos és egyéni kiállításokon. Közel 300 alkalommal rendezett egyéni kiállítást Magyarország mellett a világ számos országában. Szervezett tárlatot az erdélyi menekültek javára 1989-ben, az autista gyermekek megsegítésére 1999-ben, de felajánlotta munkáit a Magyar Fotográfusok Háza restaurálására is 2002-ben. 2014-ben a Kecskeméti Kulturális Központba…
Farkas Gábor1944-ben született Kiskunfélegyházán, hét éves kora óta él Kecskeméten. Az építészettel 14 éves korában jegyezte el magát, amikor a Szegedi Építőipari Technikumba került. A Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1967-ben diplomázott, diplomatervének témájául a Kecskeméti Művésztelep bővítését választotta. Szakmai pályafutását ösztöndíjasként, a kivitelező építőiparban, a BÁCSÉP-nél kezdte, és az általa felfejlesztett tervező részleg vezetőjeként itt tervezte az első nagyobb volumenű é…
Probstner János Budapesten született 1943. szept. 10-én. Családjában nem volt művész, de már fiatalon érezte, hogy ő a művészet valamely területével szeretne foglalkozni. Korán a kerámiaművészet felé fordult, szerette a régiségeket. Később dr. Kresz Mária néprajztudós útmutatásával fedezte fel a magyar fazekasság értékeit. 1965-től a Népi Iparművészeti Tanács ösztöndíjasaként a Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatója, ahol szilikátipari tervezőként és keramikus iparművészként diplomázott 1970-b…
Molnár Péter (sz: Budapest, 1943) Kecskeméten élő Munkácsy-díjas (1996) festő, grafikus.
Tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végezte, mesterei: Göllner Miklós, Barta Lajos és Bálint Endre. A Mikulás Ferenc vette kecskeméti Rajzfilmstúdióban vállalt munkák miatt telepedett le Kecskeméten. 1982-ben a "Majd a tisztáson" c. animációs filmjével kategóriadíjat kapott az Espinhói (POR) filmfesztiválon.
További díjai:
1983 - Drawing '83 Rajzbiennálé, Cleveland (GB), III. díja; Inter…
A Kecskeméti Főiskola GAMF Kara 2008-ban kapcsolódott be a hazai járműépítő versenyekbe (Bosch pneumobil és elektromobil verseny). Sikereinken felbuzdulva 2009 nyarán megalakítottuk a GAMF-csapatot, és Megaméter I. nevű járművünkkel beneveztünk a Shell eco-marathon 2010 versenyre. (Ez az energiatakarékos járművek évenként megrendezett nemzetközi versenye, a három földrészen megrendezett megmérettetésen mintegy 400 csapat indul.)
2010-ben kialakítottuk a Hallgatói Műhelyt, hallgatóink itt tervezik é…
A Heltai Nándor 85. születésnapja alkalmából készült életútinterjú a Hírős Naptár március 13-i számában bemutatja a gazdag, Kecskeméthez közel hat évtizede kötődő életpályát. Mindezekből szükségesnek tartom kiemelni azt a sokoldalúságot és elkötelezettséget, mely Heltai Nándor munkásságát jellemezte, bármely poszton szolgálta a város ügyét. Kezdeményezője-szervezője volt olyan jelentős rendezvényeknek, amelyek a magyar szellemi-művészeti élet kiválóságait - például Németh László, Weöres Sándor -…
1952-ben született, gyermekkorát a dunántúli Erdősmecskén, majd Vémeden töltötte. A pécsi művészeti gimnáziumba jelentkezett, ötvös vagy szobrász szeretett volna lenni. Egy alkalommal a gimnáziumban tartott előadást Mikulás Ferenc, az éppen akkor működését kezdő kecskeméti rajzfilmstúdióról, ami annyira magával ragadta, hogy Pócs Péterrel megpróbálkoztak a felvételivel. 1971-ben Horváth Máriát felvették és Kecskeméten maradt. Egy éves tanulási folyamat előzte meg első rajzfilmes próbálkozását Ze…
Mészáros Marianna grafikus, művészeti pedagógus született Kecskeméten 1963-ban.
ISKOLÁI
Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest | rajz-környezetkultúra-textil szakos középiskolai tanár (1998.) |
Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged | matematika-rajz szakos általános iskolai tanár (1985.) |
Katona József Gimnázium, Kecskemét | érettségi (1981.) |
Tagságok
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) 2011-től
Műhely Művészeti Egyesület 1998-tól
Kecskeméti Képzőművészek Közössége (KKK) 1992-től
Magyar Rajztanárok O…
KALMÁRNÉ HORÓCZI MARGIT 1933-ban Kisbéren született. A Szegedi Egyetem kémia, fizika szakán tanult. 1964 óta él Kecskeméten, ahol korábban rajzot tanított,majd a SZIM művészeti ösztöndíjasa volt. Első önálló kiállítását 1974-ben rendezte a kecskeméti Katona József Múzeumban. Mintegy negyven önálló kiállítása volt szerte az országban, rendszeres szereplője a megyei és országos tárlatoknak, ahol tizennégy alkalommal díjazták műveit. A 80-as évek elejétől az országos szakmai sajtó is felfigyelt kiv…
Az 1960-as években a paraszti életforma átalakulásával vált sürgetően időszerűvé a népművészet újra felfedezése különösen Kodály Zoltán szülővárosában. Az 1967-ben Heltai Nándor és Dr. Kálmán Lajos bábáskodása mellett elindult Kecskeméti Népzenei Találkozók sorozata a magyar népi kultúra XX. századi reneszánszában központi szerepet játszott. Elősegítette annak a társadalmi (alkotói-befogadói) közegnek a kialakulását, amely népi kultúránk, népzenei anyanyelvünk autentikus gyökereit kívánta megism…