Kereső
Hanga István óragyűjteménye és munkássága
2015. november 17.
kulturális örökség

Az órás szakmát Hanga István, az édesapja kalocsai órásműhelyében tanulta, majd a Kecskeméti Műszaki Főiskolán üzemmérnöki oklevelet szerzett, ezután órás mestervizsgát tett. 1968-ban önálló órásüzletet nyitott Kecskeméten. 1975 óta próbálkozott egy óramúzeum létrehozásával. 1999-ben megalapította a Hanga Óramúzeum Alapítványt.  Időközben gyarapodott a gyűjtemény, amely több kiállításon mutatkozott be. A gyűjtemény legrégebbi darabjai az 1700-as évek végéről származnak, melyek toronyóra szerkeze…

Kecskeméti Planetárium ismeretterjesztő tevékenysége
2015. szeptember 15.
épített környezet kulturális örökség

A 30 éves Kecskeméti Planetárium regionális vonzáskörrel rendelkezik, kisplanetárium lévén, a befogadóképessége 60 fő. Ez ugyan hátrány a nagy létszámú csoportok szempontjából, ugyanakkor mégis előny, mert így bensőségesek, sőt humorosak is tudunk lenni. Nálunk a - személytelen - standard magnós műsorok helyett a csoportokhoz - akár különleges igényekhez is - alkalmazkodó élő előadások dominálnak. (Természetesen zenei aláfestéssel, színes diaképek és a csillagos égbolt kivetítésével illusztrálva…

Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola oktatási tevékenysége
2015. szeptember 15.
kulturális örökség

Az 1950-ben létesült intézmény az első olyan iskolája az országnak, amely a zenei nevelésnek Kodály Zoltán szellemében történő megvalósítására jött létre, s amelyben mind a mai napig ez a törekvés szabja meg az oktatást.

Kodály Zoltán míg élt, maga is támogatta az iskolát anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Az intézmény azon szervezetek egyike, amelyek azért munkálkodnak, hogy Kodály Zoltán szellemi hagyatéka ne merüljön feledésbe, hogy eleven hatóerő maradjon.

Az iskola négyféle oktatási feladatot…

Farkas Antal Jama fotóművész, grafikusművész életműve
2015. szeptember 15.
kulturális örökség

Farkas Antal Jama, (1960-2012) Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Arany Rajzszög-díjas grafikusművész tragikusan rövid életpályája során meghatározó alakja volt Kecskemét művészeti életének, mint fotós, látványtervező, grafikus-tipográfus. Munkásságát újszerű látásmód, a fotó és képzőművészet, fotó és festészet összekapcsolása, az illuzionista látványteremtés, professzionális szakmai tudás jellemzi, mind a fotóművészet, mind az alkalmazott grafika, tipográfia területén.

„Az persze a képeiből „szól k…

Lakó Sándor Kamarazenekar művészeti tevékenysége
2015. szeptember 15.
kulturális örökség

A Lakó Sándor Kamarazenekar 2004-ben alakult a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola volt növendékeiből, az alapító tagok már a Műszaki Főiskola Kamarazenekarában is együtt zenéltek a 70-es években, melynek évtizedeken át haláláig Lakó Sándor volt a vezetője.

A zenekar tevékenységével igyekszik folytatni névadója azon törekvését, mely szerint lehetőséget kell biztosítani a muzsikáláshoz azoknak is, akik zeneiskolai tanulmányaik után nem a zenei pályát választják fő hivatásként. Ennek megfelelően a z…

Balanyi Károly képzőművész munkássága
2015. szeptember 15.
kulturális örökség

Balanyi Károly képzőművész 1946. október 12-én született Kecskeméten. Képzőművészeti tanulmányait szakkörökben, szabadiskolákon és önképzés útján végezte. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Művelődési Központban kiállítás rendező, később művészeti előadó, és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben, mint tervező, majd műhelyvezető. 1990 óta szabadfoglalkozású művészként él. 1989-től 1994-ig tűzzománcot tanított Zebegényben a Szőnyi István Képzőművészeti…

Pálfy Gusztáv szobrászművész életműve
2015. szeptember 15.
kulturális örökség

1942. március 28-án született Kiskunfélegyházán. Művészeti tanulmányait 1959-től 1961-ig Somogyi József növendékeként a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, 1963-tól 1965-ig a Magyar Iparművészeti Főiskolán, majd 1965-től 1969-ig Pátzay Pál osztályában a Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mesterének Somogyi Józsefet és Barcsay Jenőt tartja.

1970-ben telepedett le Kecskeméten, azóta itt él és dolgozik. Az alkotó évtizedek alatt, készített mintegy hatszáz művének válogatott darabjait az 1…

A "Kecskeméti táncok" nevű kulturális örökség
2015. április 21.
kulturális örökség

A Kiskunság néprajzi tájegységhez tartozó Kecskemét néptáncairól, táncéletéről kevés hiteles forrás maradt fenn. A magyar néptáncok jellegzetessége, hogy az egyes táncok kötött mozdulatkincséből minden falu, minden település kialakította a rá jellemző táncváltozatot, így Kecskemét is.

A néptánc tudományos gyűjtése Kecskemétet is elérte az 1950-es évek végén, hatvanas évek legelején, mikor is Martin György néptánckutató végzett filmes és szöveges gyűjtést a Kecskeméthez tartozó úrréti tanyavilágba…

Adamik Ferenc életműve
2015. április 9.
sport

Adamik Ferenc 1930. március 12-én Szolnokon született. Sport iránti elkötelezettsége már fiatal korában megmutatkozott, példaképe testvérbátyja, Zoltán volt, aki a 400 méteres síkfutásban magyar csúcstartó (első 47 mp-en belüli futó) volt, emellett Főiskolai Világbajnok (Berlin, 1952), Európa Bajnoki 3. helyezett (Bern, 1954), Olimpikon (Helsinki, 1952).

Első házasságából született gyermekei: Adamik Zoltán (1957), testnevelő, atlétika szakedző, többszörös felnőtt válogatott tízpróbában, rögbiben.…

Bagi Béla életműve
2015. április 9.
kulturális örökség

Bagi Béla 1920-ban született Kecskeméten, pénzügyi, közgazdasági területen dolgozott, és közel húsz évig a Petőfi Nyomda főkönyvelője volt. A hatvanas évektől kezdett festészettel foglalkozni. 1969-től szerepeltek művei, helyi, majd országos tárlatokon. Mestere nem volt, sajátos egyéni munkamódszert és stílust alakított ki magának, a pasztell és a velúrpapír alkalmazásával. Szépen stilizált város és utcarészletek, illetve az alkotó ember keze nyomát őrző tájak jellemzik képeit. Bagi művészete re…