Bella Rózsa 1951 november 24-én született Endrődön /mai nevén Gyomaendrőd/. Anyai ágon részben erdélyi módos gazdálkodó családból származik, apai ágon felvidéki felmenőkkel rendelkezik. Ez a kötődés is meghatározata az elődök megismerésére, a hagyományok megőrzésére irányuló törekvését.
Középiskolai tanulmányait Orosházán végezte a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola biológia-kémia tagozatán. Az itt töltött időszakot ma is meghatározónak tartja, ami nem csak tudással, de emberi tartással…
Máday Norbert 1970. április 9-én született Kiskunhalason. A szabadságharcban részt vett huszártiszt és református pap ősei, valamint a történelem iránti szeretete fordította a magyar múlt és annak tárgyi emlékeinek keresése irányába. 7 éves kora óta gyűjti és kutatja a magyar történelmi múlt megmaradt emlékeit, bélyegeket, könyveket és rekvizitumokat. 28 éves kora óta az ország számos múzeumában mutatta be eddig gyűjteményének tárgyait azzal a céllal, hogy a magyar fiatalok megismerhessék mú…
Az 1948-ban Jászkiséren született ötvös-iparművész, etnográfus, muzeológus 1987 óta él és dolgozik Kecskeméten.
Autodidakta, mesterének Bokros László festőművészt és Péri József ötvösművészt tartja. Grafikusi, festői indulása után 1981-ben kezdett el kizárólag zománcművességgel foglalkozni. Zománcművészi fejlődése 1983-tól datálódik, ettől kezdve rendszeres résztvevőjévé vált a kecskeméti zománcművészeti alkotótelepeknek. 1987-1996 között a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely munka…
Szappanos István festőművész, főiskolai tanár 1945-ben született Kecskeméten. Az évszázadok óta Kecskeméten megtelepedett, és a város életében kiemelkedő szerepet játszó Szappanos család egyik tagja, Szappanos István (1818-1917) ügyvéd, politikus, lapkiadó, főszerkesztő dédunokája. Édesapja idősebb Szappanos István (1923-1999) jeles akvarellfestő volt, akinek munkásságát már őrzi a Kecskeméti Települési Értéktár.
A rajz iránti vonzalma korán jelentkezett, így érettségije után 1964 és 1968 között …
A vasművesség a 19. század második felétől Európa szerte a reneszánszát élte. Tiringer Ferenc a vasat művészi fokon tudta alakítani, és maradandó alkotásaival tudta formálni a 20. század első felében Kecskemét köz- és magánépületeinek, valamint a közösségi kultusz helyekhez kapcsolódó építményeinek arculatát.
Az 1875-ben Sárbogárdon született Tiringer Ferenc kovácsinasként ismerkedett meg a vas megmunkálásával. 1894-től egy évtizeden át Budapesten, Bécsben, Münchenben, Mannheimben, Frankfurtban,…
Dr. Ispanovity Illésné Kecskeméten élő tanárnő, aki húsz éve foglalkozik a magyar népművészettel, melynek öt ágát műveli. Jelesül pingálás, népviseletes babák készítése, hímzett ingvállak, mellények, ruhák és terítők hímzése.
Fő tevékenységi köre a népviseletes babák, amelyekből hatféle tájegység viseletét készíti. Ezek a következők: kalocsai, boldogi, ecseri, csömöri, sárközi és a matyó női viselet. A ruhácskák mintáit saját maga készíti és hímzi, eredeti motívumokkal. Felnőtt hölgyek részére k…
W. Barna Erika tanár, kézíráskutató, grafoterapeuta, pályaválasztási szakértő, a CEREG-Grafológiai Akadémia vezetője. Diplomáit a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán és a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján szerezte. Grafológusi oklevelét Brüsszelben, a CEREG (Cercle Européen des Recherches et d’Etudes Graphologiques - Grafológiai Tanulmányok és Kutatások Európai Köre) szervezettől kapta. 1992-ben a brüsszeli központú CEREG elismervén szakmai tudását, megválasztotta magyaror…
A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a régió legnagyobb kulturális központjaként 1975. január 11-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Kecskemét legnagyobb, és az ország egyik legjelentősebb helyi, regionális és országos feladatokat ellátó közművelődési intézménye.
Arra törekszik, hogy az érdeklődők legszélesebb köre és ezen belül az ifjúság számára biztosítsa közvetlen és közvetett szolgáltatásai révén
Sági Gabriella 1964. július 27-én született. Szakmájában női fodrászként dolgozik jelenleg is Kecskeméten, de több mint 30 éve – minden szabad idejét, napi 4-5 órát – gobelin képek varrásával tölti.
A kézimunka eme ritkább válfajához az utóbbi években nagyon nehezen beszerezhető a minőségi alap, jórészt külföldről kell megrendelni a vásznat és fonalat.
Kézimunkáinak témaválasztása sokoldalú (pl. az Utolsó vacsora, Szent II. János Pál pápa önarcképe, Nyári virágcsokor, Az öreg halász, Romantikus …
Az Aurin Leánykar 1998-ban alakult a Kodály Iskola MIRACULUM Gyermekkórusának 15 év feletti lányaiból. A kórus alapítója és vezetője: Durányik László.
Az énekkar célja: fontos szerepet betölteni a város kulturális életében, szervesen bekapcsolódni a magyar zenei életbe, részt venni, és eredményesen szerepelni hazai és külföldi hangversenyeken, fesztiválokon és kórus- versenyeken, színvonalas hangfelvételek készítése, Kodály Zoltán szülővárosának, Kecskemét nevének méltó képviselése az egész világ…