A most 93. életévét  betöltött Goór Imre az egyik utolsó reneszánsz egyénisége Kecskemét kulturális életének. Atletizált, teniszezett, síelt, cikkeket, verseket írt, de leginkább a festészetben, grafikában és zománcművészetben alkotott korszakos jelentőségű műveket.

A szegedi egyetem bölcsész karán tanult, de a bécsi döntés következtében az egyetemmel együtt Kolozsvárra költözött. Az itteni élmények, a havasok látványa egész életre szóló alkotói forrást jelentettek számára. Korai képei a Kecskeméti Művésztelep második korszakához, a Révész Imre vezette iskolához kapcsolódnak. Mátis Kálmán szakkörében tanult, az itt készült rajzai magabiztos rajztudásról és jellemábrázoló képességről tanúskodnak. Kísérletező szelleme azonban hamar tovább lendítette. A realista, impresszionista látásmódot a kubizmus és a konstruktivizmus iránti fogékonyság váltotta fel, melynek tanúságait saját képi világába ötvözve jelentős művek születtek. Egyszerűsíti, tömöríti a formákat, az erős kontúrok között mélytüzű, öntörvényű színek villannak. Goór már nem reprodukálja, hanem teremti a látványt. 1966-ban elvégezte a szegedi tanárképző rajz-földrajz szakát. Rajzot tanított és vezette a Mátis Kálmánról elnevezett kecskeméti képzőművészeti szakkört. Később a Forrás folyóirat egyik szerkesztőjeként szerzett jelentős érdemeket. Grafikai munkásságának kiemelkedő darabjai a cinkkarcok. Festészeti munkássága a 80-as, 90-es években éri el csúcspontját. Művei egy óriási panteisztikus látomásban, a Radnai havasoktól a Tátráig ölelik át a határhegyeinket, melyben az oldott festőiség ötvöződik a motívummá íródott formák szerkezetességével, ég és föld találkozási pontjába emelve a szemlélőt. Zománcművészeti munkássága a grafikák rajzosságát és a festmények vibráló színvilágát egyesítve mutatja meg és tágítja a műfaj törvényszerűségeit, és mással nem helyettesíthető erényeit.