Ívelt pengéjű fegyver. Az egyik legtökéletesebb vágófegyver. Ázsiában alakult ki. Hogy mitől volt jó egy szablya, azt annak görbülete, tömege, súlypontja a penge minősége a markolat tengelye határozta meg. A fegyver szépségére legalább annyira ügyeltek, mint harci képességére. Késői díszszablyáknál a fent említett kritériumokat sokszor figyelmen kívül hagyták, mert nem hadakozásra készültek.
Kialakult az a nézet, hogy a fegyver minél szebben, pompásabban volt díszítve, a tulajdonosát annál kiválóbbnak tekintették. Így a díszszablyák árulkodnak hajdani viselőjének társadalmi és vagyoni helyzetéről is. Sokukat ünnepi alkalomra készítették és a parádézó arisztokrácia (bárok, grófok) viselték pl. V. Ferdinánd 1830. szeptember 27-i koronázásakor Pozsonyban. A szablya a magyar nemesség szimbóluma volt ("Fogason függ, rozsda marja..."). Sok esetben legendák lengték körül a híres magyar szablyát.
A szablya egyélű, görbe kard, melynek külső éle ki van élesítve. Hosszúsága 70-90 cm, ebből a penge hossza 60-65 cm.
Belső-Ázsiából és Kínából származik. Európába az ázsiai lovas népekkel került be (könnyű lovassági fegyver), ebben oroszlánrésze volt a magyaroknak.
Előnye, hogy kisebb erő kifejtésével is mélyebb sebeket ejt, mint az egyenes kard. Az íveltség következtében a penge éle kisebb felületen éri a célt, tehát könnyebben behatol, emellett a penge egyidejű húzása is mélyíti a sebet. A hasító mozdulat erejét a markolat ferde kiképzése is növeli, ha a szablyát a harcos csuklóból mozgatja. Előnye továbbá a kisméretű könnyű szablyának, a lóról való alkalmazhatósága. A lovas, fegyverét a ló leggyorsabb mozgása közben is képes különböző irányokba forgatni, vágtában suhintás szerűen az ellenfélre sújtani. A szablya egyedüli hátránya, hogy a vaspáncéllal szemben hatástalan.
A szablya Magyarország területén legelőször a népvándorlás korában tűnt fel. Két változatban fordult elő. Az egyik a szarmata-hun, másik az avar szablya. Állítólag a magyarok kapcsán, a honfoglalás-kori szablyákon jelent meg a fokél. A középkori Magyarországon a szablya használata visszaszorult és inkább a kétélű kardok terjedtek el.
Csak a török uralom idején, majd a huszárok fegyvereként vált ismét gyakorivá.
Egészen az első világháborúig használták.
A gyorsan fejlődő technika, a lőfegyverek elterjedése tulajdonképpen értelmetlenné tette használatát.

A Borsody rendszer mint jellegzetesen magyar oktatás módszertan

Borsody László a Wiener Neustadti tanfolyamon végzett, mint oda vezényelt katonatiszt 1898-1899-ben. Majd a Ludovikára került, mint alvívó mester Leszák Károly fővívó mester mellé. 1916-1925-ig Leszákot követi a Ludovika fővívó mester beosztásában. 1925-től a Ludovikából kivált Magyar Királyi Honvéd Sportanár - és Vívómester képző Intézet (SPOTI) fővívó mestere. Már Ludovikás tanári évei alatt is foglalkoztatta, hogy a sok támadó és védő mozdulat ezernyi kombinációját világos, logikus, jól felépített rendszerbe felépíteni, mert minden általa látott, tanult vívó irányzatnak voltak előnyei és gyengéi. Hetekig és hónapokig vizsgált minden egyes támadó és védő mozdulatot. Tökéletesítette, csiszolta finomította őket. A régi kardiskolával ellentétben, taktikai szempontból bevezette a hátra lépést.  Valamint könnyedebbé tette és felgyorsította a lábmunkát. A lábmunka különböző elemeihez mindig más és más ütemezést rendelt. A Borsody módszer jellegzetessége az úgynevezett guruló lépés és annak sorozatai. A védő mozdulatokat négy részre bontotta például negyed kvart, fél kvart, háromnegyed kvart, teljes kvart. A kard különböző pozíciójában különböző fogásokat vezetett be. a Stratégiára és taktikára különös hangsúlyt helyezett. Mint katona vívómester a támadások előtti felderítés és előkészítés fontos szerepet kapott rendszerében. A Borsody rendszer egyik legjellemzőbb eleme azonban, a tanagyag tökéletesen illeszkedő módszertani felépítettsége. Mely a legegyszerűbb elemtől halad az összetett és a bonyolult kombinációk felé. A mozdulatok katonai logikával történő tökéletes összefűzése, semmilyen más külföldi vívó rendszerben nem található meg. A hatékonyságára, eredményességre talán a legjobb példa: Jekelfalussy Piller György katonatiszt, kétszeres olimpiai bajnok és hatszoros Európa bajnok, aki Borsody személyes tanítványa volt.

Vívó- és lovasversenyek a helyőrségben (Kecskemét)

A helyőrségben állomásozó alakulatok tisztikara kiemelt figyelmet fordított a különböző versenyek és katonai rendezvények szervezésére, valamint azok propagálására. 1920 augusztusától a kecskeméti állomásparancsnokság tisztikara vívókört hozott létre. Minden hétfőn és csütörtökön gyakoroltak a vívókör tagjai. Az Újkollégium vívótermében voltak a foglalkozások. A katonák edzéseit Bach Benő vívómester tartotta.
A Kecskeméten települő alakulatok a 9. gyalogezred II. zászlóalja, az 1. honvéd huszárezred II. huszárosztálya és az 5. tüzérosztály 1923. május 12-én közös helyőrségi atlétikai tornát rendeztek a Kecskeméti Atlétikai Club pályáján jótékonysági céllal különböző számokban. Eredmények: súlylökésben 1. Rein Ferenc tüzér, 100 méteres síkfutásban Kovács Ferenc őrmester és kézigránát-dobásban Markó őrmester.

1925. május 14-én a Rudolf lovassági laktanyában első ízben rendeztek helyőrségi vívóversenyt, melyen megjelent Eekensberger ezredes Kecskemét állomásparancsnoka is.

A kardverseny végeredménye:

1. Bertalan Béla hadnagy (5. tüzérosztály),
2. Luy Géza hadnagy (9. gyalogezred II. zászlóalj),
3. Csuka Győző főhadnagy (5. tüzérosztály),
4. Bodnár József százados (5. tüzérosztály),
5. Jónás József főhadnagy (9/II. zászlóalj),
6. Kovács Elemér főhadnagy (9/II zászlóalj).

A következő vívóversenyt 1926. március 24-én rendezték az Új-kollégium tornatermében. Április 23-24-én az 5. tüzérosztály lovaglóiskolájának záróünnepélye nagyszabású versennyel fejeződött be.

Eredmények: díjlovaglás: 1. Molnár főhadnagy, 2. Csuka Győző főhadnagy, 3. Duducz Béla főhadnagy. Díjugratás: 1. Takács főhadnagy, 2. Duducz Béla főhadnagy, 3. Molnár főhadnagy, 4. Trux László főhadnagy, 5. Lankrácz főhadnagy.