LESKOWSKY ALBERT Hangszerész, képzőművész, múzeum alapító munkássága

Tiszaalpáron született, 1950. augusztus 4-én. Családja lengyel eredetű. Tanulmányait Kecskeméten a Czolner téri Általános Iskolában, Szent Imre Általános iskolában, majd a Katona József Gimnáziumban folytatta. 1968 és 1974 között szakmai tanulmányait Németországban végezte, 1974 és1979 között a Katona József Múzeum dolgozója volt.
A gyűjteményt 1979-ben alapította Leskowsky Albert, aki a '70-es évek vége felé a Német Demokratikus Köztársaságban kalandos éveket töltött, ahonnan rengeteg hangszeres szakirodalommal és számos különleges hangszerrel tért haza. 1979 óta az általa létrehozott Kecskeméti Hangszergyűjteményt vezeti. 1979-ben a városi tanács megvásárolta magángyűjteményét és abból állandó kiállítást rendezett. 1990-től a neve Leskowsky Hangszergyűjtemény, és alapítványi formában működik. Tagja a Szabad Képző és Iparművészek Országos Szövetségének. Számos magyarországi tehetségkutató versenynek volt zsűritagja.
Gyűjtőként belevetette magát Bács-Kiskun megye tanyavilágába is: idős citerásokkal, hangszerkészítőkkel találkozott, akiknek tudása több generáción keresztül halmozódott. Ezek az emberek - felismerve alázatát és hagyománytiszteletét - neki ajándékozták hangszereiket, dallamaikat, történeteiket. Több évig járta a Kiskunságot és gyűjtötte a hangszereket, készítette a felvételeket. A gyűjtő szenvedély mellett az örökös újítási és alkotási vágy mozgatta a Múzeum alapítóját. Saját tervezésű találmány-hangszereit helyi szakemberekkel együtt készítette. A Leskowsky Hangszergyűjtemény Magyarország legnagyobb nyilvános hangszergyűjteménye. Mintegy 1500 db-ot számláló anyagában a magyar népzene valamennyi hangszeres emléke megtalálható, ezenkívül még az öt kontinensről származó népzenei, illetve történelmi és kortárs instrumentumok is. A gyűjteményben rendszeresen tartanak élő zenei bemutatókat is.

Kiállításai:
Csoportos kiállításokon vett részt Kecskeméten, Budapesten, Frankfurtban, Dániában.
Két önálló kiállítása volt Kecskeméten.

Utazásai és gyűjtései helyszínei:
Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország, Dánia, Svédország, Finnország, Franciaország, Anglia, Spanyolország, Svájc, Olaszország, Törökország,  Bulgária, Románia, Szerbia, Görögország, Egyiptom, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Észak-Korea, Japán, Kuba, India

 

Indoklás: 
Elismerése: Kecskemét Közművelődéséért Díj , 2006. Bozsó János-díj , 2013.
Információk forrása: 
http://www.bacstudastar.hu/leskowsky-albert
Lukács Ágnes
6000