Leskowsky hangszergyűjtemény

A múzeumról

 

A Leskowsky Hangszergyűjtemény Magyarország legnagyobb nyilvános hangszergyűjteménye. A kollekció több mint 2500 hangszerrel büszkélkedhet a világ minden részéről. Az ide látogatók résztvevőkké válnak. Mindenki egy- egy órás, élőzenés tárlatvezetésben részesül, mely végigvezeti a különböző korokon és kontinenseken. Az előadás során kipróbálhatják a hangszereket, egy rövid időre szibériai sámán, török hastáncos, vagy éppen rock-gitáros válhat bárkiből. Nem szükséges hangszertudás, sőt a meglévő gátlások feloldásának, a közös zene élményének átélése mindenkit örömmel tölt el.

 

Munkatársaink minden lehetőséget megragadnak, hogy a lehető legtöbb emberrel megismertessék a hangszerek világát, így több olyan programunk is van, melyet a múzeum falain kívül is meg tudunk valósítani.

KÖZÖSSÉGEKNEK:

Utazás a világ körül Zebulonnal - Zenés hangszerbemutató előadás óvodásoknak, alsó-tagozatosoknak
A Leskowsky Hangszergyűjtemény gazdag népi hangszer kollekcióját a világ körül utazó Zebulon mutatja be két vándor barátjával. A mesés utazás Ausztráliában kezdődik és a Kárpát-medencében ér véget. A gyerekek a hangszerek mellett megismerkednek az ott élő népek szokásaival, kultúrájával.
Ajánlott : Óvodáknak, általános iskoláknak, akár összevont csoportoknak is.
Hossz: 45-50 perc

A hangszerek csodálatos világa - Ismeretterjesztő koncert nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek
Magyar népi hangszerek, kísérleti hangszerek, különleges hangkeltő eszközök szólalnak meg a zenés előadás során. A közönség megismerheti a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket, szokásokat, történeteket szórakoztató, interaktív formában.
Ajánlott: Felső-tagozatosoknak, középiskoláknak, cégeknek, konferenciák szünetébe
Hossz: 20-50 perc igény szerint

 

A gyűjtemény története röviden

 

A gyűjteményt 1979-ben alapította Leskowsky Albert, vagy ahogy mindenki ismeri: Leo. Leo a '70-es évek vége felé az NDK-ban (a nagyon fiatalok kedvéért: Német Demokratikus Köztársaság) igencsak kalandos éveket töltött, ami a hajómérnöki tanulmányoktól az Omega zenekar hivatalos tolmácskodásán keresztül vezetett a hangszergyűjteményhez. Kelet-Németországból rengeteg hangszeres szakirodalommal és számos különleges hangszerrel tért haza.

Ezek után Leskowsky belevetette magát az akkor még élő tanyavilágba: idős citerásokkal, hangszerkészítőkkel találkozott, akiknek tudása több generáción keresztül halmozódott. Ezek az emberek - felismerve Leo alázatát és hagyománytiszteletét - neki ajándékozták hangszereiket, dallamaikat, történeteiket. Több évig járta az Kiskunságot és gyűjtötte a hangszereket, készítette a felvételeket. A gyűjtő szenvedély mellett az örökös újítási és alkotási vágy mozgatta a múzeum alapítóját. Saját tervezésű találmány-hangszereit helyi szakemberekkel együtt elkészítette.

Kecskemét városvezetése 1979-ben döntött úgy, hogy helyet biztosít az országban egyedülálló hangszergyűjteménynek és megnyitotta kapuit a Katona József Emlékházban a Leskowsky Hangszergyűjtemény. A kollekció ezek után a történelmi hangszerekkel, zongorákkal, trombitákkal, cimbalmokkal, hegedűkkel gyarapodott, miközben az ország különböző részeiből érkeztek különleges adományhangszerek. A nyolcvanas évek második felében a gyűjtemény kinőtte a rendelkezésre álló teret és átköltözött a Piarista Gimnázium pincéjébe. Ebben az időben nyert Leskowsky Albert a Soros Alapítványtól egy nagyobb összeget a gyűjtemény nemzetközi részének bővítésére. Leo a világ számos részén találkozott legendás hangszerkészítőkkel, akik örömmel adtak hangszert a múzeumnak és avatták be a gyűjtőt a féltett titkaikba.

Nem sokkal ezután a szovjet csapatok elhagyták az országot és az ország függetlenné válásán kívül még egy nagy hozadéka volt a csapatkivonásnak: nagyon sok hangszert hagytak hátra a gyűjtemény számára. Így sikerült beszerezni több balalajka-bőgőt, különleges harmonikákat és dobokat. A fokozatos bővülés eredménye az lett, hogy újból költözni kellett és a kilencvenes évek elején vette birtokba a Leskowsky Hangszergyűjtemény a jelenlegi Zimay utcai ingatlant és 1999-ben a város megalapította a Leskowsky Hangszergyűjtemény Közalapítványt, ami a gyűjteményt kezeli.

Ahogy a határok egyre inkább átjárhatóvá váltak, úgy terjedt a múzeum híre is a világban. Leo experimentális hangszerei bejárták a japán és amerikai szaklapokat, hazai és külföldi "hangszerőrültek" járnak tanulmányozni a kollekciót, néprajzosok és népzenekutatók fordulnak meg a múzeumban a világ minden részéről. Szerencsére ezek a látogatók gyakran különleges hangszerekkel is megajándékozták a gyűjteményt. Leskowsky Albert 2010-ben átadta a gyűjtemény vezetését a hangszerkészítő családból származó Szilágyi Áronnak. Jelenleg a bővülés lehetőségeit keresi a múzeum, mivel a többezer hangszer bemutatása a hely szűke miatt már egyre nehezebb.

Leo nyugdíjba vonulását követően sem a megnyugvást kereste, hanem egy újabb, talán még a hangszereknél is meglepőbb kollekció összeállításába kezdett: mára az övé az ország egyik legizgalmasabb dizájner kerékpár gyűjteménye.

 

 

 

 

Indoklás: 
A Leskowsky Hangszergyűjtemény az ország egyetlen látogatható hangszergyűjteménye, melyben a látogató kipróbálhatja a hangszereket. Több száz népi, klasszikus és kísérleti instrumentum egy helyen.
Információk forrása: 
hangszergyujtemeny.hu/ http://muzeumokejszakajakecskemet.hu/leskowsky-hangszergyujtemeny Szilágyi Áron
Lukács Ágnes
6000 Kecskemét