Katona József Színház épülete

Épült 1896-ban historizáló stílusban
Tér közepén, mesterséges dombon, szabadon álló, megközelítőleg téglalap alaprajzú, összetett tömegű épület, a különböző épületrészek fölött különböző gerincmagasságú manzárdtető-idomokkal. Vakolatsávos, illetve vakolatkváderes homlokzatait pilaszterek és gazdag nyíláskeretelések tagolják, színpadi maszkokat, hangszereket ábrázoló domborművek, Kecskemét címere, Katona József és Kisfaludy Károly szobrai díszítik. É-i homlokzatán timpanonos középrizalit. Baldachinos előtetővel ellátott főbejáratának félköríves záródású középső elemét atlaszokkal díszített pillérek fogják közre. A pilléreken törtívű szemöldökpárkány, a szemöldökmezőben dombormű. A bejárat mögött nyújtott előcsarnok, falain három vörös mészkő emléktábla, belső oldalán a nézőtéri folyosóra vezető lengőajtók, lekerekített végein a páholyszintre vezető, átlós irányú, egykarú lépcsősorok, mellettük az erkélyre vezető, kétkarú lépcsők. A belső falfelületeken gazdag, aranyozott stukkók, csillár, falikarok, nyílászárók. Kecskemét város közgyűlése 1892-ben határozta el színház építését, amivel a királyi pár megkoronázásának kívántak emléket állítani. Épült 1895–1896 között (építészek: Ferdinand Fellner és Hermann Helmer. Mesterek: díszítő plasztika, szobrok: Heinrich Hausbeitner, Bécs; stukkók: Bock, Bécs). Az épület rekonstrukciójára 1986–1987-ben került sor.
Kecskemét impozáns, meghatározó jelentőségű épülete. A Magyarország Műemlékjegyzékében szereplő épület.

Képek: 
Indoklás: 
Kecskemét impozáns, meghatározó jelentőségű épülete. A Magyarország Műemlékjegyzékében szereplő épület.
Információk forrása: 
Magyarország Műemlékjegyzéke Bács-Kiskun megye
Kovács Ferenc
6000 Kecskemét