kulturális örökség

LESKOWSKY ALBERT Hangszerész, képzőművész, múzeum alapító munkássága

Tiszaalpáron született, 1950. augusztus 4-én. Családja lengyel eredetű. Tanulmányait Kecskeméten a Czolner téri Általános Iskolában, Szent Imre Általános iskolában, majd a Katona József Gimnáziumban folytatta. 1968 és 1974 között szakmai tanulmányait Németországban végezte, 1974 és1979 között a Katona József Múzeum dolgozója volt.

FÜZI LÁSZLÓ munkássága

Lövőn, egy Sopronhoz közeli kis faluban született 1955. március 15-én. Öt éves volt, mikor szülei visszaköltöztek Lövőről szülőfalujukba, Fertőszentmiklósra, ahol gyermekkorát töltötte.
Középiskolai tanulmányait Sopronban, a Széchenyi István Gimnáziumban végezte 1973-ban. A gimnáziumi évek alatt nagy hatással volt rá Szalay Dénes, akihez irodalmi szakkörre járt. Az ő hatására már a középiskolai évek alatt megismerte és olvasta a fontosabb irodalmi folyóiratokat is.

SZOBOSZLAY PÉTER munkássága

Diósgyőrött született 1937. április 27-én.
1961-ben kapott diplomát a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán. 1966 óta készít önállóan egyedi, illetve rövid reklámfilmeket, TV műsorszignálokat, animációs főcímeket, filmbetéteket, amelyeknek írója és rendezője is. 1961-ben lett a Pannónia Filmstúdió munkatársa, kezdetben grafikai tervezőként, majd háttértervezőként. Először 1965-ben rendezett saját animációs filmet. 1966-tól a Pannónia Filmstúdió rendezője.
Filmjeit több külföldi országban bemutatták.

Kálmán Lajos népzenekutató munkássága

Kálmán Lajos hívő pedagógusként nevelt a zene szeretetére

 

„Kálmán Lajos tanár úr legendává vált már életében… mindig a nép- és nemzet-nevelők belső elhivatottságával élt, sőt inkább lobogott: fáklyaként… Karnagy, zeneszerző és orgonista létét ugyanúgy élte, mint ahogy a folklór, az egyházi zene és a pedagógia ügyeit szolgálta: hittel, tudással és mindenekfelett lánglelkű profétikus személyiségével. Senki nem vonhatta ki magát a hatása alól” – írta róla Smuta Attila, egykori kollégája,

HEGEDŰS EGYÜTTES munkássága

"Együttesünk 1982 óta működik, s ez volt a Bács-Kiskun megyében elsőként alakult táncházi zenekar. Számos TV és rádiószereplést, hazai és külföldi fellépést tudhatunk magunk mögött. Európa csaknem valamennyi országában rendszeresen veszünk részt fesztiválokon, adunk önálló koncertet. Rendszeres gyűjtő és kutató munkánk eredményeként, számottevő nagyságú archivumunk épült fel, amely kb. 300 óra rendszerezett eredeti felvételt tartalmaz. A zenekar Közművelődési Munkáért miniszteri dicsérettel kitüntetett együttes.

Oldalak